Safe and Sound ♡ Harry Potter

Hosszú interjú Alexandre Desplattal

Köszönjük, hogy ma reggel beszél velünk. Azt hiszem, ez az első alkalom, hogy az egyik „Harry Potter”-t hangszereli. Azt mondta, hogy elolvasta az összes könyvet és látta az eddigi filmeket is. Milyen értéket képvisel az Ön karrierjében a film két részének hangszerelése?

Alexandre Desplat (A.D.): A "Harry Potter" óriási, világszerte ismert jelenséggé vált, éppen ezért rettenetesen örültem neki, amikor odajöttek hozzám és megkérdezték, hogy megírnám-e ennek a zenéjét. Azóta vagyok nagy rajongója John Williams hangszerelésének, mióta eldöntöttem, hogy filmkomponista leszek. Ezért is csodálatos, hogy átvehettem John Williams karmesteri pálcáját. Karmesteri pálca, értik? Ez John Williams varázspálcája. Meg kell, hogy mondjam, ha egy ilyen filmen, mint ez, el kezdesz dolgozni, egyre lelkesebb és izgatottabb leszel. De ugyanakkor félsz is a kihívást tekintve, mert tudod, hogy minden egyes hangjegyet, amit leírsz, hallani fognak. Nem csak tökéletesen kell illenie a filmhez és a produkció érzéseit, dramaturgiáját kell kiemelnie, hanem ezenfelül az összes kollégád kritikus szemmel figyeli a zenédet, mint bármely más filmzene esetén, amit ezelőtt komponáltál. Ezért is tekintem ezt nagy kihívásnak, és ezért vágtam bele nagy örömmel és kellő komolysággal.

Melyik volt az első zene vagy melódia, amit megírt a filmnek? És hogyan alakult tovább ebből az ötletből a zene többi része?

A.D.: Sok apró darabocskán dolgoztam, mindig így alakítom a soundtrackjeimet. Rengeteg hangjegyet leírok egy music padba, ilyen kis hangjegyfüzetbe. És ebből is veszem ki újra a kottákat. Sok más van még, nem csak ez az egy. Az egyik ötletem a nyitánydal, az „Obliviate” és a „Ministry of Magic” téma volt. Ezzel a hárommal kezdtem el játszadozni, ami azt jelenti, hogy különböző ötleteket próbáltam ki. De nem mondhatom, hogy bármelyik téma is domináló lett volna. Akkoriban a „Hedwig’s Theme”-t játszottam le elég sokszor, és azt kérdezgettem, hogyan tudnám alkalmazni, hogyan tudnék másképp hozzáfogni ehhez a témához, megváltoztatni és az én kis saját zenei világomba beletenni. Csak hogy a végén nem lett ebből semmi, mert nem volt elég hely a jelenetnek abban a verzióban, amit megírtam. Így ez egy elég komplex folyamat, nem csak egy téma van, hanem nagyon sok, sok ötlet és sok téma. Csak felveszem ezeket, mert tudom, hogy biztosan használok majd egy ritmusmintát, amit majd aztán újra felhasználok itt meg ott, végül pedig beépítem.

Mikor kapcsolódott be a folyamatba? Odaadták a film egy nyers változatát, hogy azzal dolgozzon?

A.D: Megkérdeztek, hogy az első „Harry Potter” filmet akarom-e csinálni, de még túl fiatal voltam, ezért nem engedte az anyukám. Nem, csak vicceltem. Elmentem a szettre, azt hiszem körülbelül egy évvel ezelőtt, 2009 végén vagy 2010 elején. Elmentem és találkoztam David Yatesszel. Arról beszélgettünk, hogyan kellene funkcionálnia a zenének, mit kellene kipróbálnunk és mit nem. Ekkor még korai stádiumban volt. 2010 júniusától kezdtünk el szorosan együtt dolgozni.

Hogyan tudott megbírkózni azzal a feladattal, hogy egy olyan jó soundtracket komponáljon, ami a „Harry Potter” zenei stílusát továbbviszi, és ami a hallgatókat is ugyanolyan mértékben elvarázsolja, mint ahogy azt a korábbi filmzenék tették?

A.D.: Egy filmkomponistának kihívást jelent, megpróbálni mindig olyan zenét írni, ami a film nélkül, egyedül is meg tudja állni a helyét. Ezért is csodálom a régi mestereket, már csak ha Nino Rotáról, Donna Hermanról, Jerry Goldsmithről vagy - valaki közelebbit is említsek - John Williamsről van szó. Ezért is tartom észben, ha egy filmen dolgozok és különösen, ha egy nagy filmprojekten, mint a „Harry Potter”, hogy a zenének képesnek kell lennie arra, hogy önmagában megállja a helyét. Ez azt jelenti, hogy a film alá nem csak hangjegyeket vagy akkordokat teszek, hanem meg is próbálok, az egyes daraboknak valamiféle zenei integritást adni. És ezt a valamit akkor tanulod meg, ha filmeken dolgozol. Komponistaként nem te magad határozod meg a dolgokat. Ez egy olyan feladat, ami elé minden reggel oda kell, hogy helyezd magad. És ha el kezdesz dolgozni meg zenét írni, akkor nem szabad elfelejtened, hogy te zeneszerző vagy. Igen, filmkomponista, még mindig komponista és az utolsó zenésznek is tisztelettel kell adóznod, aki meginspirált. Ebben az esetben meg kell győződnöd arról, hogy nem kell-e túlságosan szégyenkezned, ha a saját CD-d majd ott áll a polcon a nagy mesterek mellett, akiket már említettem, vagy olyan klasszikusok mellett, mint Debussy, Ravel, Mozart vagy még sorolhatnám.

Mennyi mozgásszabadságot biztosítottak Önnek a filmben? A komponálás közben is szorosan együtt dolgozott David Yatesszel?
A.D.: Furcsamód én egy olyan zeneszerző vagyok, aki szeret szorosan együttműködni a rendezőkkel. Eldöntöttem, hogy filmkomponista leszek, mivel imádom a filmeket. Bolondultam értük, voltak idők, amikor néha kétszer vagy háromszor is moziba mentem egy nap. Persze a filmzenék szerelmesei is vagyok. Ezért is fontos számomra az együttműködés. Valójában nagyon boldogtalan lennék, ha nem tudnék a stúdiómban ülni és a rendezővel, akivel dolgozok, állandóan kommunikálni. Daviddel olyan volt a munka, amilyenre számítottam, megfelelő. Rendszeresen találkoztunk, ekkor előadhattam az ötleteimet. Meghallgattuk a demóimat, játszottam neki a zongorán néhány részletet. Elmagyaráztam, mit akartam és ez általában egyezett a rendező elképzelésével. A filmben minden egyes részlegnek megvan a vezetője. Ez pedig a rendező. A hangnál, a képnél, a fotózásnál, a világításnál, a színészeknél csak egy van, az, aki dönt. És ez a rendező. Ennek megfelelően fontos, hogy a kívánságait tekintve egy hullámhosszra kerüljünk vele. Akár Roman Polanskival, David Fincherrel, Jackkel dolgozok, mindig ugyanaz van.

Azt szeretném megkérdezni, hogyan is zajlik tulajdonképpen a komponálás és milyen számítógépes programokra és technológiákra van szüksége egy filmzene elkészítéséhez?

A.D.: A következőket teszem: zongorázok, és néha eljátszok egy-egy melódiát a rendezőnek. Vázlatot írok, majd mindezt beviszem a ’Digital Performer’ nevő szoftverbe. Jó érzékem van ahhoz, hogy kiválasszam azokat a hangokat, amelyek a szimfónikus felépítést képesek megteremteni. Vonós hangszerek, kürtök, fuvolák, mind még több részletes hangzással. Ha a fuvola szól, akkor altról, basszusról vagy pikolófurulyáról van szó? (…) Én egy nagyon, nagyon precíz zenedarabot kreálok. Ha a rendező meghallja, pontosan tudja, milyen lesz a darab. (…) Egyszóval nagyon alaposan előre meg van komponálva, mielőtt elküldöm a zenekaromnak. A projekt közben végig ott volt velem a barátom, a fő hangszerelő és zeneszerző Conrad Pope.

Mi az Ön vezérmotívuma a „Halál ereklyéi”-ben és hogyan utalt ez az Ön saját stílusára, mint zeneszerző?

A.D.: Ez egy olyan kérdés, amit Önnek kellene megválaszolnia. Ha meghallgatja az eddigi munkáimat, akkor kitalálhatná, hogy azok javarészt rám utalnak. Igazából nem tudom megítélni. Fogalmam sincs, hogy hangzik ez összehasonlítva a többi munkámmal. De amit mondhatok, hogy a „Halál ereklyéi”-n belül nagyon sok vezérmotívum van. Nem csak egy. Az egyszerűen nem működött. Túl sok minden történt, túl sok különböző pillanat. A helyszínek állandóan változnak. Az utcán vannak. Egyszer itt, máskor ott találjuk őket. A hangulat is ugyancsak állandóan változik. Semmi esetre sem koncentrálhattam csak egy vezérmotívumra, ami ismétlődik, aztán megint újra visszatér. Nem, azt nem lehetett. A film nagyon sötét. És ha visszatérő vezérmotívum lett volna benne, ami A-tól Z-ig sötétséggel lett volna tele, az nagyon, nagyon, nagyon, nagyon unalmas lett volna. Éppen ezért tulajdonképpen a főszereplőket követjük ezen az úton, ami tele van különböző légkörrel és hangulattal. Egy ismétlődő vezérmotívum nagyon specifikus, ilyen motívum például az „Obliviate”. Egy másik pedig például Voldemort. Dobby motívumát is hallhatjuk az elején és a végén. De ezektől eltekintve, több epizódról van szó. Olyan, mint ha különböző országokon át utaznánk. Akkor csendül fel egy ország zenéje, mihelyst eléred azt. Így alkotódott meg a filmzene.

Úgy tűnik, hogy van egy visszatérő téma a filmben. A „Hedwig’s Theme” egy sokkal sötétebb verziója, abban az értelemben, hogy a track a repülés egy leheletnyi részét tartalmazza. Mesélne erről a trackről és arról, hogyan alkotta meg?

A.D.: Hát, először is: semmi köze a „Hedwig’s Theme”-hez. Teljesen távol áll tőle. Nincs a hangjegyeknek egy kombinációja sem, ami úgy hangzik, mint a „Hedwig’s Theme”. Ezt fontos volt elmondanom. És ha hozzátehetem, én nagyon imádom a „Hedwig’s Theme”-t. Már alig vártam, hogy megírjam a téma egyik verzióját. De szerencsétlenségemre, a film ezt nem tette lehetővé, nem lehetett benne - a film természete miatt ez a téma nem illett bele. Ez az egyik dolog. Most az „Obliviate” a soundtrack csírája. Az összes többi közül valójában ez a legeslegfontosabb darab. E köré épül az egész filmzene. Az volt az ötlet, hogy olyan témát találjunk, ami a gyász, az ártatlanság elvesztésének érzését, de ami ennek ellenére egy beindított motorral és egy hosszú hangzással közvetíti az epikus érzéseket. Szóval elkezdődik a film - ez a darab nyitja meg. Az első melódia, amit hallani fognak. Ez a zene csendül fel, amikor a három hős elhagyja a családját, az otthonát, hogy a bizonytalanság útjára lépjenek. Az utcára kerülnek, hogy a sötét hatalom ellen küzdjenek, a zene az ő aggodalmukat, félelmeiket és szomorúságukat ábrázolja. Éppen ezért bukkan fel újra és újra ez a téma különböző nüanszokban.

A rajongók imádják a „Hedwigs Theme”-t. Hogyan választotta ki, hogy melyik jelenetben csendüljön fel?

A.D.: Nos, nagyon egyszerű ezt megérteni. A film teljesen más, mint a korábbiak, mert most fordul elő először, hogy a hőseink a Roxforton kívül járnak. Már nem kisgyerekek többé, hanem fiatal felnőttek. És Hedvig témája Harry Potter, Ron és Hermione korábbi napjaival áll összeköttetésben. David Yates-szel együtt sok fáradságot fektettünk bele, hogy különleges pillanatokkor használjuk fel ezt. Sajnos nem sikerült ezt a végéig megcsinálnunk, mert a dal inkább újra visszavitte a gyerekeket a gyerekkorukba, miközben a film pontosan az ellentetjét tette, a felnőttkorba vitte őket. Egyszóval kevés momentum van, amikor [Harry] elhagyja a házat, láthatjuk Hedviget a levegőbe röppenni, elszáll Harry kezéről, aztán amikor megöli Hedviget az egyik halálfaló. Aztán már nincs többé - már nem vagyunk összekötve sem Hedviggel, sem pedig a hősök gyerekkorával. Ezért sem bukkan fel többet a téma, nagy bánatomra, mert ez egy fantasztikus melódia. Fantasztikus.

Amikor megírta az eredeti balladát, melyik volt a legnehezebb pillanat, amikor a zenét szerezte?

A.D.: Határozottan a kezdet, az emlékezettörlő bűbájos, ami majd a CD-t is nyitja, ezt a darabot volt a legnehezebb megírni - az egyik legnehezebben megfogalmazandó darab. Tudniillik ez alapozza meg a film hangulatát, és persze, mindig is szeretek több időt szánni arra, hogy a nyitódarabot kitaláljam. Nagyon élvezem megírni egy film nyitányát. Így van ez a „Szellemíró”-nál, „A király beszédé”-nél, a „Benjamin Button”-nál, egyszóval mindig van egy erős nyitódarab, ami meghatározza a film hangulatát. És azt gondolom, talán ez volt a legnehezebb dolog. Persze volt még egy másik jelenet, ami bonyolult volt. Amikor Ron eltűnik, Harry és Hermione pedig magukra maradnak. Nagyon nehéz volt megtalálni a helyes egyensúlyt a pillanat, a film epikus fantáziája és a visszafogott érzések között. A reménytelenséget, mert elvesztették a szeretett barátjukat. Ez a kettő jelentette számomra a legnagyobb kihívást.

(…) Az lenne a kérdésem, hogyan ismerte meg a karaktereket, hogy aztán egy témát írjon róluk, mint például Dobbyról. Arra gondolok, hogy sikerült Önnek például Dobby témáját megírnia?

A.D.: Hát, én nagyon szeretem Dobbyt, mert ártatlan, bátor és humoros is, amiről persze ő maga nem tud semmit az ártatlansága miatt, de ez nagyszerű. Ő egy tiszta lélek és ezt nagyon szeretem. Tulajdonképpen egész gyorsan megírtam Dobby témáját, mert rengeteg ötletem volt, amik működtek is. Ő egy nagyon megérintő szereplő, hosszú ideig nem is láthattuk a történetben. Egy nagyon kicsi személy, egy aprócska lény. Aki ennek ellenére nem fél. Nagyon szeretem a film végi kijelentését, amikor azt mondja, senki sem a gazdája. Nagy csodálója és rajongója vagyok Mozartnak. Ő is ugyanezt mondta: „Nekem nincs uram.” Azt hiszem ez az, amiért annyira szeretem Dobbyt.

És, hogyan nézett ennek utána? Arra gondolok, hogy mondjuk belenézhetett részletekbe, vagy elolvasta a könyvet, vagy…

A.D.: Az összes könyvet elolvastam és a filmeket is már jó párszor láttam. Ő csak az egyik szereplő a sok közül, de különleges személyisége van.

Azt szeretném tudni, melyik szereplőt kedveli a legjobban és ki az, akivel a leginkább összekötve érzi magát? És melyik volt a kedvenc jelenete komponáláskor?
A.D.: Dobbyt már korábban említettem. Ő olyan szereplő, akit igazán kedvelek. (…) Nála van egy jelenet, amihez nagy örömmel írtam zenét. Aztán ott egy másik, amikor Ron visszatér. És ők… Hermione és Harry meghallgatják a kis beszédét. Nagyon élveztem ennek a barátságnak a színeit megtalálni. Tudjátok, ez olyan, mint egy szerelmes jelenet megírása. De ez nem lehet efféle jelenet, mert ők nem szerelmesek. Csak pusztán barátok. És ez most meginog. Nagyon nehéz nem nyomatékosnak vagy túl giccsesnek lenni. Ha a zene túl romantikus, akkor tudjátok, hogy nem szerelmesek. Ez úgymond egy kihívás volt, amit nagyon szerettem, mert imádtam ezt a jelenetet. A másik pedig a levegőben való küzdelem volt. Mert szeretek nagyon mozgalmas, erős és gyors darabokat megírni. A karrierem csak egyre intimebb filmzenékre épült. De tulajdonképpen mindig is írtam nagyon gyors, mozgalmas darabokat. De ezek nem olyan filmekben szerepeltek, amiket sokan láttak, vagy olyan showkban, amiket Amerikában ismertek. Most már azonban be tudom bizonyítani, hogy ilyenre is képes vagyok. Örömöt szerzett nekem. Nagyszerű móka volt. Szeretek a zenekarral játszani […]. A szerzámosdobozzal, amivel mindig dolgozhatsz. Annyi lehetőség van. Olyan sok szín, amit meg lehet alkotni. Ez egyszerűen egy nagyszerű elem.

SAJÁT FORDÍTÁS!

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2011.01.02. 19:37 Etti Nekem is van tőle egy-két kedvelt zeneszámom. Én amúgy meg voltam elégedve a HP7.1 soundtrackjével. Szerintem a második résszel sem lesz gond.

2011.01.02. 11:35 Lucy Anna Imádom Alexandre Desplat zeneszerzőt, egyik kedvencem James Horner és Harry Gregson-Williams mellett. [: Nagyon jó lett a fordítás, gratulálok! [: