Hírek : Rowling: "Harryt meg kellett siratnom" |
Rowling: "Harryt meg kellett siratnom"
Etti 2010.10.05. 16:34
Október 1-jén, azaz múlt hét pénteken Joanne K. Rowling az „Oprah Winfrey Show” vendége volt. Az Edinburghban készített interjúban az írónõ nagyon sok témában nyilatkozott, beszélt a Harry Potter sorozat végérõl, a lehetséges folytatásáról, a családjáról, depressziójáról, a szeretetrõl, az írásról és még számos dologról.
A beszélgetést videón is rögzítették, így teljes hosszában is megtekinthetitek illetve letölthetitek, ha ide kattintotok.
Akik nem igazán értik az angol nyelvet, és mindenképpen érdekelné õket, miket nyilatkozott a Harry Potter könyvek írónõje, azoknak lefordítottam az interjúból néhány részt. A továbbra kattintva találjátok magyarul a szöveget.
Ezenkívül a hivatalos Oprah.com oldal az interjúhoz négy rövid kis videóklippet is megjelentetett a következõ címekkel:
„Élet egy Harry Potter háztartásban”
„Hosszú út a sikerhez”
„Joanne K. Rowling Aha! pillanata”
„Egy különleges rajongói levél Joanne K. Rowlingnak”
Rowling: "Harryt meg kellett siratnom"
Joanne K. Rowling (JKR) az edinburghi Balmoral Hotelrõl, ahol a Harry Potter sorozat utolsó kötetét, a „Harry Potter és a Halál ereklyéi”-t írta:
JKR: „Ösztönzõleg mutatkozott meg akkoriban, mikor a „Halál ereklyéi”-t írtam, ugyanis eljött a nap, amikor megérkeztek az ablakpucolók, a gyerekek otthon voltak, a kutyák ugattak és nem tudtam nyugodtan dolgozni. Ekkor megvillant az agyamban egy ötlet, arra gondoltam: ’Ezt a problémát pénzzel ki tudom küszöbölni. Képes vagyok megoldani.’ Évekig egy kávézóba jártam, gyakorlatilag egy másik háttérzajba vonultam dolgozni, és most arra gondoltam: ’Akár most egy nyugodt helyre is mehetsz.’ Így jöttem el ebbe a hotelbe, mert nagyon szép volt, és igazából nem szándékoztam itt maradni. De itt jól éreztem magam és azt hiszem, az írók lehetnek egy kicsit babonásak is, mert az írásom elsõ napjai egész jól teltek és újra eljöttem, így fejeztem be ebben a hotelben a Harry Potter sorozat utolsó kötetét.”
A Harry Potter sorozat végérõl és a „Harry Potter és a Halál ereklyéi” utolsó szavairól:
JKR: „Fájdalmas veszteség. Egyszerûen borzalmas volt. Bár tudtam, hogy a vége el fog jönni, - tudjuk mindannyian, hogy az emberek, akiket szeretünk, halandók, ahogy mi is, és azt is tudjuk, hogy mindez valamikor véget ér - erre egyszerûen nem lehet felkészülni. És bár tudtam, hogy a hetedik kötet az utolsó lesz, tudtam, miként ér véget, amikor majd ténylegesen befejezõdik, ennek ellenére enyhén sokkos állapotba kerültem. […] Elõször izgatott öröm lett úrrá rajtam, aztán eljött egy pont, amikor úgy sírtam, ahogy eddig az életemben még csak egyszer tettem, az édesanyám halálakor. Nem tudtam abbahagyni. […] Harryt meg kellett siratnom."
[…] „Sokáig az utolsó szó a ’sebhely’ volt […] és ezt is mondtam a rajongóknak, de aztán megváltoztattam a véleményemet. Azt akartam, hogy az utolsó szavak a ’Minden rendben volt körülötte’ legyenek.”
Egy lehetséges nyolcadik, kilencedik és tízedik kötetrõl:
JKR: "Még mindig a fejemben vannak [a Harry Potter szereplõi]. Biztosan tudnék egy nyolcadik, kilencedik, tízedik könyvet írni. Lazán…”
Oprah: "Fog írni?"
JKR: "Nem fogom azt mondani, hogy nem teszem meg. De nem hiszem, hogy megcsinálom. Szerettem írni ezeket a könyveket […] úgy érzem, hogy végeztem ezzel, de ezt sohasem lehet tudni.”
A külsõ nyomásról és az elvárásokról:
JKR: "Most mondhatom azt, hogy megszabadultam ettõl. Korábban úgy éreztem, tagadnom kell, hogy nyomás nehezedik rám, mert ezt a magam módján muszáj volt kezelnem. Minden olyan gyors volt körülöttem, és ennek nem kellett volna ilyennek lennie. Egy gyerekkönyv volt. Egy gyerekkönyv, amirõl a legtöbbször azt mondták, hogy nem lesz kommerciális, mert olyan sokszor utasítottak már el. […] Olyan voltam, mint egy ’Beatles’ tag. Abszolút õrjítõ volt. […] Csak hogy õk [Beatles] négyen voltak, és éppen ezért egymáshoz tudtak fordulni és azt mondhatták ’ Te jó ég, ez õrület!’. Én senkihez sem tudtam fordulni, a nyomás õrületes volt.”
A jövendõmondói képességeirõl:
Oprah: "Nem érdekes, hogy az elsõ könyvben, amikor Harryt ott hagyják a nagybátyjánál, minden elõre meg van jósolva?”
JKR: "A világunkban minden gyerek ismerni fogja a nevét.”
Oprah: "Ezt Ön elõre tudta? Tudat alatt sejtette ezt?”
JKR: "Emlékszem arra a napra, amikor a „Harry Potter és a bölcsek kövé”-t írtam és elmentem a kávézóból, ahol dolgoztam a könyvön. […] és ez volt az a pillanat, amikor azt gondoltam: ’Nehéz lesz ezt megjelentetni. Ha mégis sikerül, óriási lesz.’ […] Nem én voltam a világ legmagabiztosabb embere, nem igazán bíztam magamban, de ennél az egyetlen dolgánál hittem magamban.”
Az álmáról, hogy írónõ lesz és a „Harry Potter” születésérõl:
JKR: "[…] 5 vagy 6 éves koromtól kezdve mindig is írónõ akartam lenni. Kényszeredetten írtam a tinédzser éveim alatt egészen húsz éves koromig, de sohasem találtam meg az igazit, aztán meg ott voltam a vonaton 25 évesen, és az ihlet egyszerûen jött.”
A „Harry Potter”-ben található vallási dolgokról, az Istenhez való kapcsolatáról és a szeretetrõl:
JKR: "Nem támogatok semmilyen meghatározott hitet, bár a könyvben sok keresztény szimbólum található, ezt nem tagadom, a ’Halál ereklyéi’-ben biztosan van… mindazonáltal ez egy olyan elképzelés, amivel gyerekként nõttem fel. De hogy megválaszoljam a kérdést, milyen érzés, hogy ez alapján megkritizálnak […], ha sötét és ijesztõ dolgokról beszélünk, úgy vélem, a szülõnek jogában áll azt mondani, hogy ez vagy az a gyerekem számára még túl korai vagy hogy ez olyasvalami, amit együtt kell megbeszélnünk, vagy együtt kell elolvasnunk… az ilyen nagyszerû. A ’nem szabad boszorkányságról beszélned, nem szabad semmit sem olvasnod boszorkányokról és varázslókról’ gondolkodást értelmetlennek találom.”
„Hiszek Istenben. […]Harcolok az Istennel való kapcsolatomért.[…] A szeretet egy fogalom, ami - kivétel nélkül - minden nagyobb vallásban ott van. […] A szeretet gyõz. Tudjuk, hogy gyõz. Ha meghal valaki, a szeretet nem záródik el egyszerûen, mint egy vízcsap. Létünk egy csodálatos, elpusztíthatatlan része.”
A pénzrõl:
JKR: "Felszabadít, ezért olyan, mint egy szuperhatalom féleség. […] Egy olyan helyzetbõl jövök, ahol mint egyedülálló édesanyának szó szerint egyik napról a másik napra kellett élnem, a legmélyebb pontra kerültem, amit Nagy-Britanniában elérhet az ember, anélkül, hogy hajléktalan lenne. Ha egyszer már ilyen helyzetbe kerültél, sohasem tartod majd magától értetõdõnek, hogy már nem kell többé aggódnod. Soha. […] Nem szeretnék öntelt lenni, és nem szeretném a dolgokat magától értetõdõnek látni… még mindig aggódok.”
A hirtelen jött hírnevérõl:
JKR: "Egyáltalán nem voltam rá felkészülve. […] Egy írónõ voltam. Senki sem volt a közelemben, sem szakmailag, sem bizalmasan, aki bárhogyan is, de segíteni tudott volna, ha kérdésem lett volna, mondjuk arról, ’Mit csináljak, ha a sajtó átkutatja a szemetesemet?’ […] Nem készültem fel rá, és sokáig meg voltam rémülve.”
Az elsõ zátonyra futott házasságáról és az élete szerelmérõl, Neil Murrayrõl:
JKR: "Semmit sem bánok. […] Azt nem állíthatom, hogy az elsõ házasságom valamilyen módon felvillanyozott volna. Zavart voltam. Volt egy kisbabám és [a házasság] egyenesen a szegénységbe és a depresszióba üldözött. De igen, egy bizonyos mértékben mindez nagyon tanulságos volt. Ezután a házasság után sokat gondolkodtam magamról, miért alakultak így a dolgok, milyenek voltunk és 7 év telt el, mire megtaláltam az igazit. Úgy vélem, szükségem volt erre a 7 évre. […] Fel voltam készülve. […] Olyat akartam, aki intelligens, mert azt becsülöm. Emellett legyen meg neki a saját karriere is. […] Becsületesség, udvariasság és a saját személy iránti erõs érzés.”
Az apjától való elidegenedésrõl és az édesanyjáról:
JKR: "Sohasem békülök ki vele. […] Megvan rá az okom. Szerintem már régóta nincs köztünk jó kapcsolat. De mindenkinek a kedvére kellett tennem és ezt a kapcsolatot már hosszú ideje fenntartottam. Eljött egy pont, amikor szünetet tartottam és akkor azt mondta nekem: ’Ezt egyszerûen már nem bírom.’ […] Az elidegenedés a siker után történt, egy kis ideig még körülöttem volt, de ha õszinte akarok lenni, sokkal jobban bánom azt, hogy az édesanyám mindebbõl [siker] semmit sem kapott. Ez egy övön aluli ütés volt. […] Szerette volna. […] Meséltem volna neki errõl, biztosan megtettem volna. És tudom, hogy ezt szerette volna. […] 6 hónappal a halála elõtt kezdtem el írni, és ezt sohasem oszthattam meg vele. […] De az a furcsa […], hogy a könyvek nem olyanok lennének ma, mint amilyenek, ha nem halt volna meg. Úgy vélem, a halála gyakorlatilag ott van a Harry Potter könyvek minden második oldalán. Harry utazásának közel a fele a halállal foglalkozik különbözõ formákban, hogyan bánnak vele az élõk, mit jelent meghalni, miként éli túl a halált. […] Ha nem halt volna meg, akkor nem lenne ’Harry Potter’. […] Szerettem õt, és mivel meghalt, emiatt olyanok a könyvek, amilyenek.”
A depressziójáról:
JKR: "Klinikai depresszióban borzalmas szenvedni. Úgy gondolom, a depresszióra való hajlamom már nagyon fiatalon kialakult. 25-28 éves koromban vált igazán súlyossá, sötét idõk voltak azok. Az érzések és remény hiánya volt az ok.[…] Nagyon nehéz körülírni annak, aki még nem került ilyen helyzetbe, mert ez nem szomorúság. A szomorúság nem rossz, nem rossz sírni és érezni. Ez az érzések jéghideg hiánya, a dohos érzés, és ez pont az, amit a dementorok is ábrázolnak. A lányom volt az, aki rávett engem, hogy segítséget kérjek.”
A Harry Potter univerzumról:
JKR: "Sokkal rosszabb is lehetne. Michael Jackson egy musicalt akart ebbõl csinálni, de nemet mondtam.
Oprah: "Mindent az irányítása alatt tart?”
JKR: "Nem. Beleszólási jogom van. Imádom a filmeket, a könyveket is szeretem, és ott vannak körülöttük azok az elemek, amik örömet nyújtanak. Például ott a Harry Potter vidámpark. Eljöttek hozzánk [a felelõsök] és egy hihetetlen javaslattal érkeztek, ami a mûvészit állította elõtérbe. Olyannak kell lennie, amit eddig még senki sem látott és még senki sem foglalt le. Megmutatták az ötleteiket, és azt gondoltam: ’Igen, ez nagyszerû lehetne.’ Meg akartam csinálni, hátha jól sül el. És tényleg az lett. Ha a könyvek olvasója lennék, mindenképpen el akarnék oda menni.”
"Mit tud biztosan?”
JKR: „Tudom, hogy a szeretet a leghatalmasabb. […] Emlékszem, hogy pontosan erre gondoltam szeptember 11-én [2001-ben], mert az összes utolsó telefonhívás a szeretetrõl szólt - az utolsó, amit ezen a világon mondani fogok: ’Szeretlek téged.’ Mi lehetne ennél hatalmasabb? Mi lehetne ennek nagyobb bizonyítéka? A félelmen túl, a halálon túl.”
A terveirõl, hogy folytatja az írást:
JKR: "[…] Egyszerûen nem tudom abbahagyni [az írást]. Összeköthetné a kezeimet, de a lelki egészségem miatt muszáj vagyok írni. Írnom kell. […] Szeretem.”
Arról, hogy felül kell-e múlnia magát:
JKR: "[…] Nem, úgy vélem, nem kell magamat felülmúlnom. Büszke vagyok arra, amit csináltam. […] Hihetetlen volt és néha õrületes [HP sorozat]. Nagyszerû idõ volt és ezért hálás vagyok.”
SAJÁT FORDÍTÁS!
|