Film figyelő: Azkabani fogoly |
Etti |
2011.06.19. 09:31 |
Hasonlóan tavalyhoz, amikor is már csak pár hét választott el minket a „Harry Potter és a Halál ereklyéi 1”-től, az RTL Klub minden hétvégén leadott egy Potter részt (a 6. kivételével). Most is így van ez, és elnézéseteket kérem, amiért múlt héten figyelmetlen voltam, és nem szóltam, hogy a „Titkok Kamrájá”-t vetítették.
Ma, június 19-én (vasárnap) a „Harry Potter és az azkabani fogoly” kerül terítékre, amelyet a már említett csatornán nézhettek meg 20:00 órától, és ami 22:55-ig tart.
Tartalom: Harry ráveszi magát, hogy még egy nyarat rémes rokonainál töltsön. Minden igyekezetével megpróbál nyugton maradni, de csak addig bírja visszafogni magát, míg meg nem érkezik látogatóba Vernon bácsi erőszakos testvére, Marge néni. Az idős hölgy ezúttal még a korábbiaknál is jobban az idegeire megy, ezért a varázslópalánta "véletlenül" gigantikus lufivá változtatja. A varázstalan világban alkalmazott tiltott mágia büntetéssel fenyegeti Harryt, aki bár nincs hová mennie, éjszaka elmenekül otthonról. Nem jut túl messzire: hamarosan érte jön a Kóbor Grimbusz, amely a Foltozott Üst fogadóba repíti, egyenesen Cornelius Caramel mágiaügyi miniszter színe elé. Furcsa módon a büntetés elmarad és kiderül, hogy Caramel azért nem csapta ki az iskolából, mert egy veszélyes és titokzatos varázsló, Sirius Black megszökött az Azkaban börtönből, és valószínűleg Harryt keresi. A fiú csak egyetlen helyen érezheti biztonságban magát: Roxfortban.
Tehát ma „Harry Potter és az azkabani fogoly” 20:00 órától az RTL Klubon. Jövő héten pedig értelemszerűen a „Tűz Serlegé”-nek örülhetnek a rajongók. |
 |
Pottermore: Frissítés |
Etti |
2011.06.19. 08:47 |
Az új Pottermore.com, valamint a @pottermore twitter is frissítve lett. A honlapra felkerült két bagoly, amelyekre kattintva Joanne K. Rowling YouTube csatornájára juthatunk el, és ahol az olvasható, hogy "The Owls are gathering. Find out why." (“A baglyok gyülekeznek. Találd ki, miért.”)
Megkezdődött a visszaszámlálás, ugyanis 2011. június 23-án fontos bejelentést tesz a Harry Potter könyvek írónője.
A rajongói oldalak szerkesztői közül néhányan abban a megtiszteltetésben részesülhettek, hogy belepillanthattak az új projektbe. Az adminok igen pozitívan nyilatkoztak róla: “A Pottermore nekünk fanoknak abszolút nagyszerű lesz!”
Egyszóval már csak 4 napot kell kibírnunk, és megtudjuk, mi is pontosan a Pottermore. |
 |
HP7.2: 4. TV spot + soundtrack + letöltés |
Etti |
2011.06.18. 15:13 |
A „Harry Potter és a Halál ereklyéi 2” utolsó előzetesének megjelenése után valószínűleg újabb tévéreklámokra számíthatunk.
A tegnapi napon felkerült a YouTube-ra a negyedik TV spot is, ami eddig nem látott jeleneteket is tartalmaz: Harry a Tiltott Rengetegben Lillyvel, Jamesszel, Lupinnal és Siriusszal; Ron és Hermione a Gringottsban stb.
Itt tekinthetitek meg a spoileres videót, amit köszönök szdórinak!
Ha emlékeztek, több lehetséges soundtrack lista is keringett az interneten, és nem tudta senki sem, melyik az igazi közülük. A WaterTower Musicnak köszönhetően a továbbra kattintva már a hivatalos zenelistát tekinthetitek meg.
Az Amazon.com oldalon található információk szerint, a HP7.2 soundtrackje 2011. július 12-én jelenik meg.
Aki pedig szeretné letölteni a film pár napja leadott előzetesét, alább megteheti:
Windows HD: Large | Medium | Small
Windows Standard: Large | Medium | Small
Flash: Medium | Large | HD
Quicktime HD: Large | Medium | Small
Quicktime Standard: 560wide | LL | Large | Medium | Small
ipod: iPod
|
 |
Visszaigazolások és lemondások |
Etti |
2011.06.17. 22:49 |
Szűk egy hónap múlva kezdik el vetíteni a mozik a „Harry Potter és a Halál ereklyéi 2”-t, és mint tudjuk, a Harry Potter sztárok több premieren is részt szoktak venni. Néhány hír ezzel kapcsolatban:
Július 12-én mutatják be először a filmet Franciaországban, ahol Evanna Lynch (Luna Lovegood), James Phelps (Fred Weasley) és Oliver Phelps (George Weasley) is jelen lesz, viszont Rupert Grint (Ron Weasley) sajnos lemondta a megjelenését.
Továbbá azt is közzé tették, hogy se Evannára, sem pedig Oliverre nem számíthatnak a rajongók július 11-én, a New York-i bemutatón, viszont Daniel Radcliffe (Harry Potter), Emma Watson (Hermione Granger), Tom Felton (Draco Malfoy) és Matthew Lewis (Neville Longbottom) biztosan elmennek.
A Ginny Weasleyt alakító Bonnie Wrighttal sem találkozhatunk, ő ugyanis az új filmjének forgatásai miatt nem tud részt venni az említett premiereken.
És egy utolsó apróság: a bemutató közeledtével egyre több sztár foglalatoskodik a film népszerűsítésével, így például arról is értesülhettünk, hogy Rupert és a Phelps ikrek legközelebb egy spanyol műsorban promotálják majd az utolsó produkciót. |
 |
HP7.2: Megérkezett az utolsó előzetes! |
Etti |
2011.06.17. 06:55 |
Júniusban több oldalon is olvasható volt a pletyka, hogy a rajongók a „Harry Potter és a Halál ereklyéi 2” egy újabb előzetesének örülhetnek majd az elkövetkezendő hetek valamelyikében. A hír június 15-én (szerdán) lett megerősítve, emellett az is kiderült, hogy nem is kell rá olyan sokat várni. Június 16-án (pénteken) este 23 óra után érkezett meg az új, és valószínűleg egyben utolsó Potter trailer is.
Megint csak annyit tudok mondani: fantasztikus lett! Számos új jelenet fedezhető fel benne, még több roxforti csata, még több akció, és még több pusztítás kapott helyett az előzetesben.
Az Apple.com oldalon már elérhető a trailer, éppúgy ahogy a YouTube-on is.
A fordítást már megtalálhatjátok a továbbra kattintva.
(Spoiler veszély!)
Frissítés 2011. június 17. 7:20
Fawkes-nak köszönhetően már nem kell végigbogarászni a fordításomat, mert már magyar felirattal is megtekinthetitek itt az előzetest! :) Azért persze nem hagyom kárba veszni a munkám, továbbra is fent marad az oldalon a fordításom.
|
 |
HP7.2: 4 rövid klipp + 2 banner |
Etti |
2011.06.16. 22:14 |
A Warner Bros. a „Harry Potter és a Halál ereklyéi“ filmek honlapját néhány órával az új előzetes bemutatása előtt aktualizálta. Ezzel együtt négy új, ám egészen rövidke klippet is közzé tettek, amelyek eddig nem látott jeleneteket tartalmaznak. (Köszönet a tippért Fawkes-nak!)
Az elsőben a sárkány Gringotts bankból való kitörését láthatjuk, a másodikban több kisebb részt fedezhetünk fel. (Pl. a trió leugrik a sárkány hátáról, valaki hátrarepül, amikor egy átok eltalálja stb.), a harmadikban több száz halálfaló emeli égbe a pálcáját és lő ki átkokat a kastély felé, míg a negyedikben Ron és Hermione menekülését láthatjuk Nagini elől. (Spoiler!)
Majd pedig íme, itt van két újabb banner Voldemortról és Harryről. |
 |
Dan táncol, pénzt gyűjt és díjat ad át |
Etti |
2011.06.16. 11:53 |
Június 12-én (vasárnap) került megrendezésre New Yorkban a 65. “Tony Awards”. S bár Daniel Radcliffe (Harry Potter) nem kapott jelölést, a “How to Succeed in Business Without Really Trying”, amelyben a főszerepet játsza, 8 kategóriában is indult.
Az átadó keretén belül Daniel és kollégái élőben előadták a darab egy jelenetét, és elénekelték a “Brotherhood of Man” dalt, amelyről itt tekinthettek meg egy videót. Ezen kívül a sztárnak jutott az a megtiszteltetés, hogy a "Legjobb női főszereplő egy színdarabban" díját átnyújtsa a győztes Frances McDormandnek.
Az este során készült képeket itt érhetitek el. A jelöltek és nyertesek névsoráért pedig kattintsatok ide!
Daniel és a “H2$” produkció összesen 15 000 dollárt (kb. 2 865 000 Ft-ot) gyűjtött össze a “Trevor-Projekt”-nek és a “Broadway Cares / Equity Fights AIDS”-nek.
Itt találhattok meg két képet Danielről és a csekkről.
Június 13-án (hétfőn) ott volt a Harry Pottert alakító sztár a “Webby Awards”-on, hogy a “Best Fashion Website” díját átnyújthassa a Vogue.com képviselőjének, Anna Wintournek.
Erről képeket itt, illetve egy videót itt nézhettek meg. |
 |
Rowling új projektjének nyomában |
Etti |
2011.06.15. 21:21 |
Hét Harry Potter könyv, és nyolc Harry Potter film után J. K. Rowling valami újról számolt be. Nem következő könyvre kell ebben az esetben gondolni, de az információk szerint valami hasonló izgalmasra számíthatunk.
Az új projektjének bejelentésével elindult egy "játék" is, vagyis a Secret Street View, amely által kis előzetest kaphatunk. 10 betűt rejtettek el különböző internetes oldalakon. Ezeket kell megtalálni. Hogy felkutathasd ezeket, csak be kell írnod a megadott
koordinátákat a keresőbe, és jó alaposan körül kell nézned.
A 10-ből íme itt a 3. koordináta, ami a Harry Potter Xperts oldalról származik:
-34.410362,150.900671
A maradék kilencet megtalálhatjátok a többi Harry Potteres fanoldalon, amelyeket 2011. június 15-én, illetve 16-án tesznek közzé a szerkesztők. Találd meg a koordinátákat, kutasd fel betűket, és légy te az elsők között, akik J. K. Rowling új projektjének nevét kitalálják.
(Megjegyzés: A betűk mágikusak, a való életben nem léteznek… / Tipp: A MuggleNet és a TLC oldalán is van egy-egy koordináta.)
Sok sikert!
http://www.secretstreetview.com/
Frissítve 2011. június 16. 8:15:
Az alábbi oldalakon megtalálhatjátok a többi koordinátát, és sajnos ezzel együtt a megoldást is, amely nem lesz más, mint a: "Pottermore". De ha valakinek van kedve játszani, itt a maradék adat:
- SnitchSeeker
- Portkay
- BlogHogwarts
- HPANA
- ClubeDoSlugue
- UniversalHarryPotter
Ezzel együtt létrejött a Pottermore.com weblap, illetve már a twitteren is nyomon követhetitek ezt a projektet. Több információt egyelőre nem tudok, de a 10 honlap adminjai igen. Ők viszont nem mondhatnak még semmit. Várjuk a további fejleményeket! |
 |
HP7.2: Szettjelentés + új előzetes |
Etti |
2011.06.15. 19:17 |
Egy új szettjelentés látott napvilágot a „Harry Potter és a Halál ereklyéi 2“-vel kapcsolatban, amely a roxforti csatáról ad bővebb információkat. A beszámolóban Daniel Radcliffe (Harry Potter) nyilatkozatai is helyet kaptak, aki segít elmagyarázni néhány háborús jelenetet.
Természetesen lefordítottam Nektek az itt található szöveget, amit a továbbra kattintva olvashattok el. (Spoiler!)
És egy örömhír. Korábban már megemlítettem egy pletykát, miszerint júniusban a HP7.2 egy újabb előzetesének örülhetnek a rajongók. És igen!
Hivatalosan is megerősítette ezt az információt a Warner Bros. Nem kell sokat várnunk rá, pénteken 00:00 és 00:15 között érkezik a trailer, vagyis a mi időnk szerint június 16-án (csütörtökön) 23:00 és 23:15 között.
|
 |
HP7.2: Yates interjú, új plakát és banner |
Etti |
2011.06.15. 08:56 |
Az MB.com oldalon egy új interjú jelent meg David Yates-szel, aki az utolsó négy Potter film rendezéséért volt felelős. A riporter többek között arra volt kíváncsi, milyen volt a „Harry Potter és a Halál ereklyéi 2” utolsó forgatási napja, hogy dolgoztak együtt Joanne K. Rowlinggal, illetve mi David terve a jövőre nézve.
Az interjú egy részét lefordítottam Nektek, amelyet a továbbra kattintva máris elolvashattok. Az eredetit itt találjátok meg.
A tegnap hozott reklámanyagok mellé két újabb érkezett. A trió plakátjának párjaként most megkaptuk a sötét oldalét is, vagyis a Voldemortot, Bellatrixot és a Luciust ábrázoló posztert. Emellett itt egy Hermione-ról és Ronról készült bannert is megtekinthettek.
|
 |
HP7.2: Új reklámanyagok és soundtrack lista |
Etti |
2011.06.14. 15:13 |
A Warner Bros.-nak hála 4 új reklámanyagot tudok Nektek megmutatni az utolsó, "Harry Potter és a Halál ereklyéi 2" filmet illetően.
Először is kezdjük a sort egy triót ábrázoló plakáttal. Harry, Ron és Hermione törmelékeken állva várják a küzdelmet, a háttérben a már jól ismert roxforti kastélyt pillanthatjuk meg, illetve sok ismerős arccal is találkozhatunk ezen a fotón.
Egy két képből álló, de mégis jól összeillő bannert nézhettek meg itt és itt. Az egyiken Voldemort, míg a másikon Harry látható a párbaj közben.
Végül pedig egy új posztert is megtekinthettek ide kattintva, amelyen Ront láthatjuk egy teljesen új háttérrel.
Továbbá közzé tették a „Harry Potter és a Halál ereklyéi 2” zenéinek listáját.
Kattintsatok tovább, ha érdekel a soundtrack tartalma!
Frissítve 2011. június 14. 19:45:
Kicsit korrigálni szeretném magamat a soundtracket illetően. A korábban beszúrt zenelistát még nem erősítették meg, és egyelőre még várnunk kell rá. Addig viszont egy újabb lehetséges soundtrack listát tekinthettek meg itt a Facebookon, ugyanis több verzió kering az interneten, és nem igazán tudjuk, melyiknek hihetünk igazán.
|
 |
Portal Awards 2011 |
Etti |
2011.06.14. 07:59 |
Múlt hét pénteken közzé tették a „Portal Awards 2011”, vagy más néven a „SyFy Genre Awards” indulóinak névsorát.
Nagy örömünkre, Daniel Radcliffe (Harry Potter), Rupert Grint (Ron Wesley) és Ralph Fiennes (Voldemort) is indulhat a „Legjobb férfi színész / film” kategóriában a „Harry Potter és a Halál ereklyéi 1”-ben nyújtott kiváló teljesítményüknek köszönhetően.
Emellett Daniel a „Legjobb fiatal színész” kategóriában is esélyes lehet egy díjra, míg Helena Bonham Carter (Bellatrix Lestrange) és Emma Watson (Hermione Granger) a „Legjobb női színész / film” címért szállhat harcba.
A sorból persze nem maradhat ki a HP7.1 sem, amely akár a „Legjobb film”-ért járó kitüntetést is elhozhatja, persze ha sikerül maga mögé utasítani a „Sorsügynökség”, az „Eredet”, a „Thor” és a „Tron: Örökség” produkciókat.
Utolsóként pedig Michael Gambon (Albus Dumbledore) jelölését említem meg, akiért a „Legjobb vendégszerep / televízió” kategóriában szoríthatunk.
Ezúttal is a rajongók döntenek a győztesekről. A szavazásra egyelőre még várni kell, ugyanis csak június 25-től tehetjük majd le voksainkat (akár minden nap) egészen július 24-ig. |
 |
LEGO: Képek, videó és infók |
Etti |
2011.06.13. 19:09 |
A Warner Bros. és a TT Games május elején bejelentette, hogy készül a “LEGO Harry Potter: Years 1-4” folytatása, vagyis a “LEGO Harry Potter: Years 5-7” videójáték.
Nem is kellett rá sokat várnunk, hiszen meg is érkeztek az első screenshotok a játékból. A képeken a triót láthatjuk például a Roxfortban, illetve a roxmortsi állomáson.
Az első klipp is bemutatásra került, amely által bepillanthatunk a játékba. Eddigi információk:
* Hermione kézitáskája a “Halál ereklyéi”-ből: Hermione használható tárgyakat tud belőle kivarázsolni. Így például meg tud olvasztani egy tojást egy hajszárítóval.
* Új figurák: Bellatrix Lestrange, sok új halálfaló, Fenrir Greyback és átdolgozott, régi szereplők: Ron új frizurával, Remus Lupin, aki most már vérfarkassá is át tud változni.
*A “Weasley Varázsvicc Vállalat”-ból is lesznek lim-lomok, amelyek a legjobban egy Weasleynél (mint Ron) működnek.
* Új helyszínek is lesznek, mint Godric’s Hollow, London és Roxfort környéke.
* Lesznek elrejtett helyek is, amit csak akkor lehet majd megtalálni, ha felvesszük Luna fantomfigyelő szemüvegét; Ron pedig az önoltója segítségével a sötét részeket meg tudja világítani.
Konkrét megjelenési dátumról egyelőre még nem lehet tudni, de a hírek szerint karácsony magasságában érkezik a játék, PC, Xbox 360, PS3, Wii, PSP, NGP, NDS és 3DS platformokra. |
 |
HP7.2: 125 perces lesz a film? |
Etti |
2011.06.13. 17:07 |
Az egyik ausztrál IMAX oldal közzé tette a „Harry Potter és a Halál ereklyéi 2” hosszúságát, és ahogy korábban már sejtettük, valóban a soron következő, s egyben utolsó film lesz a legrövidebb Potter produkció.
A korábbi alkotásoktól eltérően, amelyeket két és fél órán át élvezhettünk, a mostani mindössze 125 perces lesz. Íme, egy kis összesítés a játékidőket illetően:
Harry Potter és a bölcsek köve: 152 perc
Harry Potter és a Titkok Kamrája: 161 perc
Harry Potter és az azkabani fogoly: 141 perc
Harry Potter és a Tűz Serlege: 157 perc
Harry Potter és a Főnix Rendje: 138 perc
Harry Potter és a Félvér Herceg: 153 perc
Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. rész: 147 perc
Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész: 125 perc
Továbbá arról is értesülhettünk az oldal által, hogy a folytatás valószínűleg 12-es korhatár-besorolást fog kapni.
Amint hivatalossá válnak ezek az információk, azonnal értesítelek Titeket. |
 |
Infók a HP7.2 videójátékról |
Etti |
2011.06.13. 15:17 |
Az Electonic Arts a hónap elején megjelentette a „Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész” videójáték újabb előzetesét, amelyet a Ron Weasleyt alakító Rupert Grint konferált fel.
Az IGN itt olvasható beszámolójának köszönhetően, még többet megtudhatunk a jövő hónapban megjelenő játékról, emellett összehasonlításra kerül az első és a második rész is. Ennek egy részét itt olvashatjátok alább:
„A 2. rész a Halál ereklyéi 1. résszel ellentétben Harry epikus útjának utolsó fejezetét lineárisan meséli el. Sokan összerezzennek, ha meghallják a „lineáris“ szót a videójátékokkal kapcsolatban, hiszen ez egy örömmel fogadott kiegészítés. Az első rész tele volt zsúfolva válogatás nélküli mellékküldetésekkel, amelyeknek nem volt igazán értelme/célja, és amelyek a tulajdonképpeni cselekménytől csak elirányítottak.
Ez a játék (2. rész) sokkal jobban követi majd a film (nem a könyv) cselekményét. Ez annyit tesz, hogy most már nem csak Mr. Potter szemszögéből játszhatunk - hanem akár más karakterek, mint Hermione vagy Seamus bőrében is átélhetjük a kalandokat. Lenyűgöző!”
A cikkel együtt új screenshotok is napvilágot láttak, emellett itt különféle háttereket is megcsodálhattok.
Az E3 oldalán pedig egy újabb videót megtekinthettek a játékkal kapcsolatban, illetve a főproducer, Pete Lake is mond pár szót.
A „Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész” videójáték Magyarországon várhatóan 2011. július 11-én jelenik meg. |
 |
Interjú Rowlinggal |
Etti |
2011.06.13. 11:31 |
A „World with Jam“ irodalmi újság júniusi számában egy Joanne K. Rowlinggal készült interjút jelentetett meg.
A Harry Potter írónő beszél többek között a kedvenc olvasmányairól, véleményt nyilvánít az elektronikus könyvekkel kapcsolatban, emellett azt is megtudhatjuk, melyik szót használja leggyakrabban.
Ezekről a továbbra kattintva olvashattok bővebben, míg a teljes interjút megtaláljátok ide klikkelve.
|
 |
Sztárhírek |
Etti |
2011.06.12. 11:04 |
2009 őszén, a „Harry Potter és a Félvér Herceg“ DVD-jének és Blu-rayének promóciója alkalmából, a Harry Potter szereplői részt vettek egy fotózáson, amelynek képei nemrég láttak napvilágot.
Több forrás is arról számolt be, hogy Daniel Radcliffe (Harry Potter) 2011. június 13-án, azaz hétfőn ott lesz „Webby Awards”-on, és ő jelenti be a „Best Fashion Website” díj győztesét.
A showt a Facebookon és a YouTube-on nyomon követhetitek élőben. New York-i idő szerint, 19:30-kor kezdődik, ezek szerint nálunk 1:30-tól közvetítik az átadót.
A YouTube-on egy új klippet találhatunk meg Dan „How to Succeed in Business Without Really Trying” című musicaljével kapcsolatban.
Több interjút is megtekinthetünk, emellett néhány felvételt is láthatunk a soundtrack felvételéről is.
Kattintsatok ide érte! |
 |
Három új videó |
Etti |
2011.06.11. 21:18 |
Június 14-én kerül a külföldi boltok polcaira a „Harry Potter és a Főnix Rendje” és a „Harry Potter és a Félvér Herceg” különkiadású DVD-je.
A megjelenés közeledtével egyre több klipp lát napvilágot a lemezekről. Most például egy olyan videót tekinthettek meg itt, amelyben Harry átalakulásáról van szó, pontosabban arról, hogyan vált férfivá a főhősünk. Daniel Radcliffe (Harry Potter) és a rendező, David Yates osztja meg a gondolatait ezzel kapcsolatban, miközben bekukkanthatunk a kulisszák mögé, és láthatunk néhány részletet a hatodik filmből.
A Parade.com abból az alkalomból, hogy már csak 30 nap maradt az utolsó Potter film bemutatójáig, minden nap meg fog jelentetni egy új, exkluzív videót a sorozattal kapcsolatban.
A ma például két új klippet hoztak nyilvánosságra a HP5 és HP6 Ultimate Editionjéből. Az egyikben a varázslatról, a másikban pedig Skóciáról és a forgatásokról esik szó, miközben több Harry Potter sztár is elmondja véleményét. |
 |
50 legnagyszerűbb HP pillanat |
Etti |
2011.06.10. 08:08 |
A brit ITV adó júliusban, a „Harry Potter és a Halál ereklyéi 2” megjelenése alkalmából megrendez egy showt, amelyben levetítik az 50 legnagyszerűbb Harry Potter pillanatot.
Újra a rajongókon a sor, hogy a Harry Potter UK Facebook oldalon leadják voksukat a kedvenc részükre. Lehet ez akár a hatodik filmben látott Milleniumi híd leomlása, Voldemort újjászületése, Harry első csókja, Sirius Black halála, a beosztási ceremónia a Roxfortban vagy a hét Potter jelenet is. A Ti kezetekben a döntés!
Itt találhatjátok meg az oldalt. (Előtte természetesen a „Tetszik”-re kell kattintani.)
Nem maradt sok idő, hiszen június 15-ig (éjfélig) lehet szavazni, viszont a jó hír, hogy 25-ször tehetitek le a voksotokat.
Két újabb poszter jelent meg, ezúttal nem karakterről, hanem a trióról, miközben a sárkány hátán menekülnek a Gringotts bankból, illetve egy nagy, roxforti csatát ábrázoló banner. (Spoiler!) |
 |
HP7.2: Egy napot csúszik a premier dátuma |
Etti |
2011.06.09. 19:42 |
Miután az elmúlt néhány hónapban a Sony Pictures, a 20th Century Fox és a Warner Bros. Pictures által forgalmazott filmek az első kalózkópiái mind Magyarországról kerültek fel az internetre, a Warner Bros. Pictures úgy döntött, nem kockáztat tovább: előzetes terveivel ellentétben, több filmet nem mutat be az amerikai bemutatóval egy időben, vagy ahhoz nagyon közel. A stúdió ezzel a lépéssel a Magyarországnál jóval erősebb, fontosabb piacok mozis bevételeit próbálja védeni.
„Hosszútávon valóban a teljes magyar moziforgalmazást veszélyezteti a stúdiók kalózok elleni ilyen típusú, kényszer szülte védekezése" -írja az Intercom a közleményében.
Az Intercom közleményében példákat is hozott a műsorváltozásra: a Harry Potter és a Halál Ereklyéi II. részt is csak július 15-től, péntektől vetíthetik a magyar mozik, még a már megszokott éjféli előadásokat sem engedélyezi a stúdió.
Az eredeti cikk itt, az Index oldalán olvasható. |
 |
|