Az utolsó forgatási napokról
Etti 2010.06.13. 07:28

Ahogy tegnap este említettem, véget ért a „Harry Potter és a Halál ereklyéi" forgatása, de jó pár színésznek már előbb el kellett búcsúznia a szettől, ők interjúkban, illetve a twitterükön keresztül meséltek az érzéseikről, élményeikről.
Tom Felton (Draco Malfoy) nyilatkozatát itt találjátok, míg Chris Rankin (Percy Weasley) és Domhnall Gleeson (Bill Weasley) hozzászólását itt és itt olvashatjátok el angolul.
Nem kell keseregni, ugyanis minden fontos részt lefordítottam, amit a továbbra kattintva el is olvashattok.
AZ UTOLSÓ FORGATÁSI NAPOKRÓL
Tom Felton:
A Harry Potter színész Tom Felton azt nyilatkozta, még nem tudatosult benne, hogy a cast kész van a filmekkel.
A színész, aki Draco Malfoyt játsza elmondta, a forgatási napja nem volt szomorú, hanem inkább bizarr.
„Nagy, érzelmi összeomlás vártam, de ehelyett az első rendezőasszisztens kihozta a mikrofont és felolvasta az emberek nevét, akiknek ez volt az utolsó forgatási napjuk, aztán rávette a stábot, hogy tapsoljanak, elmentünk és ennyi volt”, mesélte Tom.
„Az ok, amiért talán még nem tudatosult bennünk mindez, az az, hogy még mindig azt érezzük, valami miatt visszahívnak minket, vagy jobban mondva: Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy ezeket a stúdiókat láttuk”, nevetett.
A színész arról is véleményt mondott, hogy ha az utolsó film 2011-ben megjelenik, a teljes szereplői gárda egy óriási partit fog csapni. Így nyilatkozott: „Kell ez nekünk? Pletykák szerint egy gigantikus partit fogunk adni. Én nagyon örülök neki, remélhetőleg lesz esélyünk rá, hogy mindenkinek búcsút, viszontlátásrát mondjunk és megöleljük egymást.”
[...]
Chris Rankin:
"Ma tényleg vége egy korszaknak. Habár biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó, hogy láttuk a Leavesden Studiost."
Domhnall Gleeson:
[...]A „Harry Potter és a Halál ereklyéi” szettjén az utolsó forgatási napja múlt héten volt, amelyen, ahogy nekünk elmondta, utoljára kellett a legjobbat kihoznia magából: „Hogy őszinte legyek, az utolsó napomon a szetten főként csak rohangáltam – inkább sport volt, mint színészkedés. Egy küzdelmi jelenetet forgattunk, ami nem követelt túl sok alakítást. De jó volt, a sport fontos!”[...]
SAJÁT FORDÍTÁS!
|