Sztárhírek
Etti 2010.11.21. 15:52

A Harry Potter főszereplői, Daniel Radcliffe (Harry Potter), Emma Watson (Hermione Granger) és Rupert Grint (Ron Weasley) szívükön viselik a nélkülöző gyerekek sorsát, éppen ezért a BBC által létrehozott „Children in Need“ (hátrányos helyzetű és beteg gyerekek megsegítésére létrehozott alapítvány) támogatására hívták fel a figyelmet két videóüzenetben, amelyeket ide és ide kattintva nézhettek meg.
Emma Watson (Hermione Granger) ismételten kamerák elé állt a „Woman’s Wear Daily” újság kedvéért.
A fotózáson készült képeket itt láthatjátok, emellett egy cikket is elolvashattok angolul.
Matthew Lewis (Neville Longbottom) jelenleg Dél-Amerikában tartózkodik, hogy minden fontos városban, ahol az új Potter filmet bemutatják, ott legyen. A „turnéja” során természetesen interjúkat is ad a sztár, amelyek közül egyet itt már meg is tekinthetünk.
Matt beszél Neville fejlődéséről, és elmondja, hogy a roxforti csata nagyon akciódúsra sikerült és tele van látványos dolgokkal. Ezen kívül azt is megtudhatjuk, hogy szívesen lenne rendező, bár elmondása szerint, túl lusta hozzá, illetve, hogy a Harry Potteres kollégáitól rengeteg mindent tanult, Neville pedig azt mutatta meg neki, soha se adja fel.
A november 18-ai brazil premieren is megjelent a sztár, de sajnos mindössze két kép került elő, amelyeket itt nézhettek meg.
|